HABSBURG EILIKA ALAPITVÁNY
Sok ember csodálkozik mit csinálok egész nap otthon…. Én magamtól is azt kérdezem sokszor MIÉRT csinálom ezt amit csinálok?
Amikor Magyarországra jöttem, mint fiatal menyasszony – egy szót sem beszéltem magyarul, és nem is értettem a nyelvet. Azonban most már legalább olyan szintre fejlődött a nyelvtudásom, hogy pl. az információkat tudom továbbítani. Mindig is egy olyan furcsa ember voltam, aki szeret dolgozni, ha szükséges a nehéz fizikai munkát is elvégzem.
Elmondhatom magamról, hogy munkám egyben a hobbim is, illetve a hobbim egyben a munkám is…és sok embernek megadom a lehetőséget, hogy ezt a hobbit velünk együtt élvezzék.
Kora gyermekkorom óta lovagolok és ezt a szenvedélyt a gyermekeimnek is átadtam. A lovaglás nem csak egy sport hanem életvitel is egyben. Segíti a testbeszédet, a kommunikációt, tiszta és őszinte szavakat és a vezetési ismereteket. … Minden magasrangú katonának lovagolnia kellene, némi alapismeretet kellene szereznie a vezetési ismeretekhez. Manapság ez a tényező egyre fontosabb, ilyen hozzáállás kellene a munkához is, azonban sajnos ez éppen csak, hogy követelmény.
A fiatalok bevonulnak a szobájukba/bunkerbe és a virtuális világban – facebook, whatsapp vagy viber – megnyílnak a “barátaiknak”/ friends; de hol van a valóság?- illetve az igaz barátság? Ki az, aki segít ha baj van? Ez nagyon keményen és brutálisan hangzik, de sajnos ez a mai valóság.
A lovaglás egy gyönyörű sport, ahol az ember átkapcsol de nem kikapcsol, illetve ki tud szakadni a mindennapokból (iskola, munkahely). Egy ló gyorsabban megérzi, hogy milyen karakterü emberrel van dolga; erős, gyenge vagy félénk személyiség, mit egy HR menedzser, akinek picit több idő szükséges mindehhez. Az állatokat nem tudjuk becsapni, ők egészen másképp működnek mint az emberek / homo sapiens.
Nálunk gyerekeknek és felnőtteknek is van lehetőségük lovagolni a teljes kezdőttől a haladó szintig 6 különböző szakágban: díjlovaglás, díjugratás, lovastusa, lovastorna, Para-sport és hippoterápia. Hogy melyik lovas szakágat alkalmazzuk a gyermekeknél az attól függ, hogy milyen karakterű a gyerek és milyen külső behatást kap, valamint milyen lehetőséget adnak neki. A kommunikáció a lóval mindenhol ugyanaz: tudatosan vagy nem tudatosan csinálja.
120 tanítvány jár hozzánk, akik hobbi szinten vagy versenyszinten lovagolnak, lovastornáznak. Évről évre büszkébbek vagyunk eredményeinkre, egyre több Magyar Bajnoki címet tudhatunk magunkénak és nemzetközi szinten is szerepelnek a gyerekek.
Próbáljuk mindenkiből a legjobbat kihozni, hogy minél jobban haladjunk előre.
Azonban a legtöbb erőt a fegyelmezés (?) veszi el. Nagyon fontos a körültekintés és a szent rend, hogy mindenki mindent elpakoljon maga után. Nem szabad elfelejteni hogy kell felszerelni a lovat, valamint ellátni a lovat edzés előtt és után, figyelni, hogy mit történik a szomszéd boxban lóval / gyerekkel, tud összesöpörni ott ahol ö ápolt a lovat … ez most úgy hangzik, mint ha normális és természetes lenne, de sajnos már nem az … talán a mi tanítási céljaink túl magasak… azonban ha azt látjuk mit csinál ma egy fiatal ember akkor jobb ha már fiatal korban megtanulja az alapot: a munkahelyet tisztán és rendesen kell elhagyni etc. Sajnos otthon a szülök védik saját gyerekeiket mindenféle felelősségtől, házi feladattól. Egy pillanat alatt meg van az érettségi bizonyítvány de azon kívül nem tud semmit a 17 /18 éves felnőtt-gyerek! Nem csak a sport számít – fel kell készíteni a gyereket az életre is..…
Írta: Habsburg Eilika
(2017.február)